Amikor megtaláltam a hűtőmben a két doboz, bontatlan habtejszínt, eluralkodott rajtam a legyőzöttség érzése. Már csak két nap volt a lejárati dátumig, és hozzájuk se nyúltam, pedig már bő két hónapja vettem őket... Az ilyesmi elképzelhetetlen nálam, inkább az szokott a gond lenni, hogy nincs elég tejszín...
De hát mit is kezdtem volna ezzel az alapanyaggal, amiről anno még azt hittem, két hetet se fog megérni? Miért is nyúltam volna hozzá, ha közben az idő nagy részében nem volt túl sok erőm és egyébként is, az ízlelésem is teljesen elhagyott?
És nem mintha visszajött volna - bár néha már vannak olyan jelek -, de nem volt szívem kidobni őket. Abban biztos voltam, hogy meg akarom őket főzni, ilyen közel a lejárati időhöz jobb az, mint nyersen felhasználni. De hát mihez kell ilyen sok tejszín? A megoldás egyszerű: a flan.
A flannak van három kistesója: a portugál pastel de nata és a kínai dán tá és az indonéz pai susu, na meg egy nagytestvére, a brit custard pie, de ha hihetünk a feljegyzéseknek ez a francia, a XIII. században, Amiensben megjelent verzió az eredeti. Ami biztos, hogy már nagyon régóta el akartam készíteni, csak sose vitt rá a lélek, hogy ennyi tejszínt elhasználjak hozzá... Aztán közbeszólt a sors, és szinte rámerőltette, hogy ezt kell csinálnom.
És egy csepp megbánás sincsen bennem: a szinte lemezekre omló tésztában megbújó eszméletlenül vaníliás, selymes krém és rajta a karamellporból készült máz (aminek eredetileg hidegzselének kellett volna lennie, de nem bírom az ilyen tisztán, csak édes cukortermékeket) fenséges együtt és nem is lehetett volna jobb választás a mit csináljak, amikor végre régi, ismerős arcok jönnek vendégségbe?
Ez a két doboz tejszín egy nagy fejbekólintás volt nekem, azóta pedig megfordultak a dolgok, valahogy minden kicsit jobb. Nem tudom, hogy az a jóleső elégedettség érzése az oka ennek, ami akkor öntött el, miközben a sütő előtt néztem, hogy sül ez a torta... Vagy a babázás, a régi arcok? A 3,5 év utáni megkönnyebbült szabadulás? A másfél hónap óta először érzett paradicsomíz (még akkor is, ha általánosságban véve azóta is minden íztelen)? A bűntudat nélküli pihenés? Vagy az, hogy elfogadták a startup ötletemet és nekiállhatunk dolgozni rajta? (Úgy érzem, ezt a cukrász iskolát soha az életben nem fogom úgy végezni, hogy csak ez van nekem és nincs mellette semmi más feladat...)
Jó kérdés.... De ahogyan a negatív dolgok is mindig vonzzák egymást, úgy a pozitívakkal is így van ez. December elején így estem bele egyre jobban a gödörbe, most pedig így lehet az, hogy egyre jobbnak látok mindent. Azért ne kiabáljuk el, mert a végén még hetekig úgy fogom rágcsálni a gyömbért, mintha az répa lenne...
Az ilyen alkalmakra tökéletes ez az egyszerű, de nagyszerű, a vaníliától kellemesen melengető, a krémessége miatt lágyan átölelő, szerény, de mégis királyi desszert.
20 cm-es 4,5 cm magas formához:
Omlós tészta
250 g liszt
180 g hideg vaj
50 g tej
20 g tojássárgája (kb. 1 db)
4 g só
5 g cukor
Krém
4 egész tojás
93 g keményítő
600 g habtejszín
200 g kristálycukor
400 g tej
2 rúd vanília
Máz
25 g cukor
A tésztához aprítógépbe teszem a lisztet, a vajat a sóval és a cukorral, majd homokszerűre aprítom. Ha ezzel kész vagyok, hozzáadom a tojássárgáját és a tejet is, majd éppen csak addig dolgozom a gépben, hogy összeálljon.
Lisztezett felületre öntöm és 4-5 mm-es vastagságúra nyújtom, majd belehelyezem a kivajazott tortakarikába és fagyasztóba teszem.
A krémhez a tojásokat a cukor felével egyneművé keverem, majd hozzáadom a keményítőt is. A tejet és a tejszínt összemérem és egy nagyon keveset hozzáadok belőle az előző keverékhez, a maradékot pedig a cukor másik felével, a vaníliarudak kikapart magjaival és héjával felforralom. Ha felforrt, kiveszem belőle a vaníliarudakat, majd hőkiegyenlítést végezve óvatosan hozzáadom a tojásos keverékhez. Visszaöntöm a lábasba és folyamatos kevergetés mellett addig főzöm, amíg újra fel nem forr.
Teljesen kihűtöm, majd beleöntöm a fagyasztóból kivett tésztakosárba, és utána azonnal 180 °C-os sütőben kb. 1 óráig sütöm, amíg szép, aranybarna nem lesz a teteje, a közepe pedig kellemesen rezgős.
Míg sül, a cukrot megkaramellizálom, majd kiöntöm sütőpapírra. Ha kihűlt, aprítógépben porrá őrlöm. A sütés utolsó öt percében megszórom a karamellporral a flant, ami csodaszép, aranyló bevonatot kap így.
Hűtőben teljesen kihűtöm, és csak utána távolítom el róla a karikát.
Tippek:
Az omlós tésztákkal ellentétben ezt a tésztát nem kell pihentetni nyújtás előtt, így is remekül lehet vele dolgozni, csak arra figyeljünk oda, hogy minden hozzávalója hideg legyen.
A képen egy 14 cm-es formában készült fan van, ehhez pont a fele mennyiség kell.
A tészta enyhén sós, de ez ne ijesszen megsenkit, jó ellenpontja így az édes, vaníliás krémnek.
A krém hűtés közben besüpped egy kicsit, ez teljesen természetes.
Karamellpor helyett használhatunk hidegzselét is a flan fényezésére, azonban az az édességen kívül semmi mást nem ad hozzá a süteményhez.
Comments